A napokban megbetegedett az egyik öregecske kutyánk. Ijesztő tüneteket produkálva ébresztett rá minket, hogy mennyire szeretjük, milyen űr lenne utána, ha elhagyna bennünket, és hogy mi - emlősök - milyen hasonló szerkezetek vagyunk.

Az állatorvosnak nincs könnyű dolga, hiszen a beteg nem tudja elmondani a panaszait. Itt a tudáson kívül a sok vizsgálat, és az arra adott reakció segít a diagnózisban. Így esett meg, hogy egy röntgen, egy ultrahang, 3-4 nem támogatott recept, vérvétel, és injekció után jórészt elúszott a család ezévi nyaralás-pénze, igaz nem volt sok.

Mielőtt bárki az állatorvost népnyúzónak kiáltaná ki, el kell mondanom, hogy hivatását szerető, korrekt emberről van szó, aki korántsem milliomos. Neki is fizetni kell a rendelő bérleti díját, az emberek közterheit, a rezsit, a drága anyagokat,  és nem utolsó sorban a horribilis összegű gépek törlesztő részleteit.

Tíz évvel ezelőtt úgy döntöttünk, hogy egy átlagos, nem hivalkodó családi ház kedvéért - két lakásból egy nagy ingatlant létrehozva - összeköltözünk idős szüleimmel, a téli utazáspénzünket az ingatlanadó félretétele fogja elvinni. 

Az, hogy a kedvenc háziállatomért felelős vagyok, és ez pénzt, időt, fáradtságot is jelent, soha nem volt előttem kétséges.

"Felelős vagyok a rózsámért" ahogyan a Kisherceg mondja, mert már "megszelidítettem".  

És megszelidítettem a házunkat is, az egyre növekvő gázszámlákkal, a jövőbeni renoválási költségekkel, (melyeket félre kell tenni), az utazási nehézségekkel, a kert költségeivel együtt.

A ház vásárlása, a két kicsapott kutya befogadása, mindkettő a MI DÖNTÉSÜNK volt. Akkor úgy döntöttünk, hogy az jó lesz, mert a kutyák kedvesek, mert a kertes ház szép.

Birtokolni akartuk ezeket a dolgokat, és most olyan világot élünk, hogy mindennek meg kell fizetni az árát. A birtoklás örömének is.

Ahogy a népi mondás tartja: "Ha megetted a húsát, edd meg a csontját is!"  Bizony, nagyon becstelen dolog lenne most csak azért megválni a kedvencünktől, mert megbetegedett. Hiszen éveken át szeretettel üdvözölt minden hazatérésnél, őrizte a házat éjszakánként (egész hajnalig járőrözött), ragaszkodó kedvességgel kommunikált velünk - szóval szeretett minket.

Ugyanúgy buta dolog lenne a házunk karbantartási költségeit teljesen a következő generáció nyakába varrni, mint pl. ahogyan ezt a szocializmus 40 éve alatt az állam tette, ingatlanvagyonának teljes lerohasztásával.

A "jó gazda" és "rossz gazda" fogalma a jogban régóta ismert. Minden ingatlan adás-vételi szerződésben benne van, hogy az új tulajdonos "szedi annak hasznait, és viseli annak terheit."

A kapitalizmus pedig nem csak a féktelen fogyasztásból áll, hanem hosszú idő óta újra a felelősség "megkapásából" is.

A szabadság, és a felelősség elválaszthatatlanok egymástól.

Nos, ez a közös az állatorvosban és az ingatlanadóban, de ez lesz a közös a nyugdíjban, a gyermek vállalásban, és még sok más dologban is. Hogy rajtunk fog múlni, hogyan élünk idős korunkban, vagy tudjuk-e taníttatni a gyerekünket, nem az államon.

Ennek a felismerésnek még nem látom a jeleit. Válság ide, válság oda, még mindíg fogyasztási cikkekre költünk, a biztonságunk helyett. Ideje másképpen gondolkodnunk a pénzről. 

Én minden esetre örülök, hogy VAN kutyám, (akinek drága az orvosi költsége,) és VAN ingatlanom, (ami után adót kell fizetnem.) Jobb, mint segélyért sorban állni az önkormányzat előtt. Bár tudom, hogy kevesen gondolkodnak így.

Te hogyan látod? Mi a véleményed?

 Azt mondják, mint minden energiának, a pénznek is áramolnia kell.

 
Ez azonban nem jelenti a számolatlan költését, vagy azt, hogy a kiadásainkat nem kell terveznünk.

 
Hiszen ha valamilyen tudatos céllal tervezzük a kiadásainkat, valamire takarékoskodunk, akkor a megtakarított pénzt ki is fogjuk adni, arra, amire terveztük.

 
Tehát a pénz áramlása éppen úgy megmarad.

 
Nem az áramlás lefékezéséről, csupán a kontrollálásról van szó. Azt pedig tudjuk, hogy az sosem árt, ha van ellenőrzésünk a fontos dolgaink felett. Márpedig a pénz fontos mindenkinek, akár bevallja, akár nem.

 
Mivel mint minden az életben, ez is hozzáálás kérdése, ezért álljunk a spóroláshoz is pozitívan! Lehet komoly sikerélmény forrása, ne a szegénységre, hanem a megfontolt polgári jólétre asszociáljunk róla!

 
Az ésszerű, megfontolt takarékosság nem egyenlő a zsugorisággal, ahol valóban nem engedik a pénzt áramolni, hanem rá ülnek! Te hogyan látod? Szólj hozzá!
 
 
 

A családok, egyének legnagyobb problémája napjainkban, hogy a válság miatt mindenkinek, a svájci frankban, vagy japán jenben vette föl a hiteleit, jelentősen, akár több tízezer forinttal megugrott a törlesztése. 
Ennek oka az árfolyamkockázat, a jen esetéven ez már 100%-os növekedést jelent.

A bankok erre azt mondják: 

Ők hirdetményeikben, és a hitel szerződésekben is felhívták a figyelmet az árfolyamkockázat veszélyeire. Ami egyébként sokkal kissebb lenne, ha nem ilyen világmáretű válságról lenne szó. Tehát hogy aki megnézi, mit ír alá, és mit vesz föl, az nem kerül ilyen helyzetbe. A jelzálogok révén a bank bármikor, és bármilyen áron jogosan elárverezheti a bedőlt hitelesek ingatlanjait.

 
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügylete is több hasonló tartalmú közleményben figyelmeztette a lakosságot az árfolyamkockázatra.

 
Szerintük a kialakult helyzet azoknak a felelőssége, akik meggondolatlanul vették fel a hiteleket. Azonban azt tudni kell, hogy a törlesztőrészletek még mindíg nem érték el azt a szintet, ami akkor lenne, ha az illető ugyanazt a hitelt (összeg, és futamidő azonos) forintban vette volna föl.

 
 
Ugyanakkor a hitelt felvevők azt mondják: 
 
Mivel a bankszakma nagyon komoly képzettséget igényel, a szerződések szövege, és fogalmai nem mindenkinek érthetőek. A bankok felelőssége, hogy szigorúbb hitelbírálattal kiszűrjék azokat, akik nem hitelképesek. A banknak semmi kockázata nincs, aki nem fizet, annál árvereznek. 

 
Amikor a hiteleket fölvették, a laikusok nem voltak olyan információk birtokában, hogy valamilyen pénzügyi válság közeleg. A rendszerváltás óta gyakorlatilag minden kormány ösztözte az épitőipart, és az új lakások építését. Főleg politikai okokból, hogy az építőiparban dolgozó rengeteg, alacsonyan képzett ember is munkához jusson.

 
A mai negyvenesek még a rendszerváltás előtt szocializálódtak, ahol nem volt abban kockázat, ha valaki nem tudott fizetni.

 
Szólj hozzá, melyik véleménnyel értesz egyet?

Érdekel, hogy gondolod, gyere a blogra!

Emese

A víz, mint kincs

Saját gondolataim bevezetését egy idézettel kezdeném:

„A látszólagos víz elméletének kidolgozásáért John Anthony Allan kapja a stockholmi központú Nemzetközi Vízügyi Intézet kitüntetését. A londoni King,s College kutatója fejlesztette ki azt a módszert, amellyel megállapítható, hogy mennyi vízbe kerül a különbözo élelmiszerek és egyéb termékek gyártása és forgalmazása.
A brit tudós kimutatta például, hogy egy csésze gozölgo kávéban 170 liter látszólagos víz van, azaz ennyi használódik el az alapanyag eloállítása, feldolgozása, csomagolása, szállítása és végül a fekete elkészítése során; vagy hogy egy átlagos amerikai pedig naponta hatezer liter
látszólagos vizet fogyaszt, egy kilogramm marhahús pedig 15 ezer liter vízbe kerül.”

Forrás: A Bocs Környezetvédelmi Alapítvány Hírlevele

Sokan mondják, hogy közeledünk a vízért folyó háborúk korszakához.
Erre már ma is van két szomorú példa:

1. Jeruzsálem: a néhány évvel ezelőtti tárgyalások a város megosztásáért arabok és zsidók között már majdnem eredményre vezettek. Az egyetlen dolog, amiben nem született megállapodás, az a vízmegosztás kérdése volt, és utána pedig következett az intifáda. A sivatagokkal körülvett Izraelben nagy kincs a víz. Kevesen tudják, hogy ivóvizet importál – egy mohamedán államtól, Törökországtól. Nagy tankhajókkal érkezik a víz Haifába, és utána palackozzák.
   
2. Tibetben ered Kína 3 óriási folyója, és ezért nem engedi el a „nagy szomszéd”. Ez az a kincs, amiért asszimilálni fogják a néhány milliós tibeti népet. A gőzerővel iparosodó Kína ugyanis köztudottan egy ökológiai atombomba: hihetetlen mértékben károsítják a környezetet minden szinten. Ebbe beletartozik az a tény is, hogy a hatalmas ázsiai folyamóriások, (amilyet mi még elképzelni sem tudunk, ha nem látjuk) medrében csak patakok csordogálnak a fokozott felhasználástól. Kivéve persze, amikor monszun van. Kínában az elmúlt időszakban rendszeresek a tüntetések a környezeti szennyezések miatt, melyet persze a kommunista kormányzat igyekszik eltitkolni.

Éppen ezért értékeld, és óvd a vizet!

Soha ne pazarold a tisztított ivóvizet, mert a gyermekeidtől vonod el!

Továbbá gondold meg, hogy milyen árucikkekre van szükséged, és milyenekre nincs!

Pellach Emese
 

• Neked is problémád van?

• Nem vagy egyedül!

• A vásárlási mánia korunk új keletű jelensége.

Ha magad alatt vagy, mindent összevásárolsz?
Akkor Te már mániákus vagy?
Mik a jelek, amire figyelni kell?
És mi a megoldás?

Divat róla beszélni, divat magunkat vásárlási mániásnak titulálni. Ez a panaszkodsz vagy dicsekszel tipikus esete, de mi van mögötte?
 

• Vajon hol kezdődik a függőség, a szenvedély?
• Meddig normális még a viselkedés egy fogyasztói társadalomban, -ahol minden arra ösztönöz, hogy vásárolj, - és honnan kényszeres?

Ebben a témában tavaly a Corvin Moziban 2 órás előadást tartottam a Szenvedélyek Napján.
Utána több rádióban, illetve TV csatornán is adtam interjút a témáról.

Az alábbi riport jelent meg velem a Tina Magazinban, egy takarékoskodásról szóló cikkben, 19-én:

A szakember szerint a sikeres élet egyik legfontosabb összetevője a hétköznapi pénzügyi intelligencia. Többféle út is létezik ennek a megszerzésére. (A harmincas években bizonyos rétegeknél ezt az anyák adták át leányaiknak.)

Pellach Emese tanfolyamain többek között a hitelcsapdák elkerüléséhez is önálló, helyes és előremutató gazdasági mentalitást lehet elsajátítani. Erre a szakértő véleménye szerint azért van szükség, mert anyagi természetű döntéseit mindenkinek magának kell meghoznia, anyagi döntéseinkért is felelősséget kell vállalnunk.

• Meg kell tanulni félretenni a biztonságunk érdekében.
  A magyar mentalitást sajnos még mindig befolyásolja a rendszerváltozás előtti időszak, az emberek nagy része nem tudja elfogadni, hogy a spórolás nem egyenlő a szegénységgel. Ugyanakkor az angolok és a németek – a hollandokról nem is beszélve – nem restellnek 100 fontból vagy euróból tízet bármi áron félretenni a későbbi hasznosítás érdekében. Mindez csupán elhatározás kérdése. Addig kell folytatni, amíg össze nem gyűlik annyi pénz, hogy azt megfelelően befektetve passzív, önjáró kiegészítő jövedelemhez jussunk.
  És ez már viszonylag kis összeggel is működik.

  Várom véleményedet a cikkről!

  A cikkben lévő takarékossági tippekről másik honlapomon,  itt olvashatsz!